A CSODASZARVAS
- Jordanes és Kézai Simon krónikája nyomán -
Történt egyszer, hogy Hunor és Magyar vadászat közben messze elkalandoztak, és már a Meotiszt mocsarai között bolyongtak. Ekkor hirtelen egy nőstény szarvas bukkant fel előttük, ők pedig mindjárt üldözőbe vették.
Futott a szarvas, majd nagy hirtelen nyom nélkül elenyészett a vadászok szeme elől. Sokáig keresték, de sehogy sem tudták megtalálni.
Ahogy a szarvast keresték, az egész mocsaras helyet bejártak, és barmok legeltetésére nagyon alkalmasnak találták.
Ezután atyjukhoz visszatértek, tőle engedélyt kértek, és amint ezt megkapták, minden jószágukkal a miotiszti mocsarak közé költöztek.
Meotisz tartománya határos Perzsiával. Mindenfelől tenger veszi körül, egy nagyon keskeny gázlót kivéve. Folyói egyátalán nincsenek, de füvekben, fákban, madarakban, halakban és vadállatokban bővelkedik. Nehéz oda a bejutás meg a kijárás is.
Hunor és Magyar népe a meotiszi mocsarak közé behatolt, és öt éven át onnan ki sem mozdult.
A hatodik évben elindultak, és a pusztában véletlenül rábukkantak Belár király fiainak feleségeire, akik férjük nélkül sátrakban tanyáztak. Amikor rájuk bukkantak, éppen a kürt ünnepét ülték: a zene hangjára táncot jártak. Ekkor őket elfogták, és minden jószágukkal együtt magukkal ragadták a meotiszi mocsarakba. Az alánok fejedelmének, Dulának két lányát is elfogták, az egyiket Hunor, a másikat Magyar vette felségül. Az összes hunok és magyarok ezektől az asszonyoktól származnak.
A csodaszarvas népei
Kora középkori krónikáinkban idôben és térben távol levô események kerülnek egymás mellé. Napjaink forráskritikai szellemû történetírása kihámozza a legendákból a reális tényeket. Csodaszarvas vezette el Menrót két hôs fiát, Hunort és Magort a Meótisz ingoványaiba. Innen a geszták szerint Szkítiába vonultak.
Kezdjük a szkítákkal. A csodaszarvas népének tudták magukat. Krisztus elôtt a 8. századtól uralmuk alá hajtották a Fekete-tengertôl északra elterülô pusztákat. Makkay János régész egy nemrég megjelent írásában bírálja a Magyarok krónikája címû terjedelmes, több mint 800 oldalas millecentenáriumi kötetet. Több pontatlanságot, alig 35 oldalon tíz hibát talált. Mert például a szkíták (szittyák) soha nem éltek Közép-Ázsiában, így onnan nem is vándorolhattak be Európába. Az a régi adat, amelyet így "átgondolt" a kiadvány szerkesztôje, arról beszél, hogy a szkíták a Kura és Arax folyókon átkelve érkeztek. Nos, ez a két folyó nem a Káspi-tengertôl keletre, hanem a Kaukázustól délre található.
A magyar középkor krónikáiban vissza-visszatér a szkíta rokonság tudata. Anonymus szerint: "A szittya nemzetet bizony semmiféle uralkodó nem hajtotta igája alá. Tudniillik Dariust, a perzsák királyát csúfosan megkergették." És az rettegve futott Perzsiába vissza. A történeti szakirodalom többnyire úgy tudja, hogy ezeket az ismereteket krónikaíróink nyugati forrásokból vették át. Mi ebben kételkedünk, a magyaroknál erôsen élhetett egyfajta szittya származástudat. Ezt tükrözi Anonymus, Kézai Simon és a Képes Krónika is.
VII. Konstantin császár, a Bíborbanszületett, aki 912-959 között ült Bizánc trónján, A birodalom kormányzása címû mûvében foglalkozik a magyarokkal (türkökkel). Értesüléseit Bulcsutól és Tormás hercegtôl szerezte, ez utóbbi a honszerzô Árpád dédunokája volt. A császárt úgy tájékoztatták, hogy egykor, nagyon régen a magyarokat szavartü aszfalünak (rendíthetetlen szvárdoknak) nevezték. Anonymus Gesta Hungaroruma is megemlékezik egy bizonyos Zuardról (Szuvard), aki egy sereggel Görögországba távozott. Persze az a Görögország nem a mai Görögország, hanem a Kura folyó partján, a Kaukázus vidékén lévô terület. Váczi Péter szerint eleink betagolódtak a szavírok (sávardik) törzsszövetségébe. A Kaukázus keleti végénél a Derbendi-kapu védelmét bízták rájuk. A Kárpát-medencei magyarokkal a honfoglalás után, a 10. század derekán is tartottak kapcsolatot. (Két lemaradt töredék magyarság is élt itt, a Kaukázusban.) Idetartott Ottó domokos barát, talált is útközben Alánföldön valakiket, akikkel magyarul beszélt, de a keleten maradt magyar törzsekhez nem jutott el. Iulianus barát is erre indult, majd Baskíriában talált rá az ôshazára, Magna Hungariára. Az azonban - Váczi Péter szerint- ott, a Volga mentén csak egy újabb állomás, miután a magyarok a kazár kaganátus (nagyhatalmú pusztai törzsszövetség) felsôbbségét lerázták, és a magyarság "magával ragadva a kabarok java részét, a Don-Volga közti átjárón északra távozott, mégpedig az eszkil-bolgárok dél felôli szomszédságába, ahol egy «magyar« nevû nép jelenlétét tanúsítják a mohamedán geográfusok." A kabaroknak is három törzse volt. A források elég szûkszavúak velük kapcsolatban.
Honnan hová vándoroltak? Horváth Izabella szerint (lásd az 1990-es finnugor kongresszus elôadásait): "A népességek állandóan dél és kelet felôl vonultak észak felé, és nem fordítva, mint ahogyan nyelvészeti következtetések alapján feltételezhették." A magyar, avar, hun, szkíta régészeti anyag igen nagy számú megegyezést mutat a kutatónô vélekedése szerint. A ragadozó madár, a turul (griff) a felsôbbrendû isteni származásra utal eleink népmûvészeteben, a puszták fiainál. A "turul az ôsapa és a szarvas az ôsanya". Horváth Izabella szerint a szarvas is táltos állat, de mellette még a medve, a ló és nyilván a sas. A magyar népmûvészet vissza-visszatérô eleme az életfa, az életfán találhatók a meg nem született lelkek madáralakban. Ennek a világfának a védelme a fejedelem kötelessége, melyre ôt ôsei kiválasztották. A táltost (sámánt) is az ôsök szellemei választják ki. Az ôsmagyarok hite szerint a táltosság és a fejedelemség összeforrt, egy emberben összpontosult. A "sámán lelke" különbözô állatalakokat tud ölteni. Ilyen alakokban viaskodik más táltosokkal révületei alkalmával.
Emese álma, a Csodaszarvas-monda, a ragadozómadár, a turul, Fehérló fia, Griff stb. mind egy-egy szelleme a csodálatos égi karizmának, az isteni kiválasztottságnak. Az Árpád-ház egy ilyen család volt a magyarok hite szerint, amelynek a nép, ha boldogulni akart, engedelmességgel tartozott. Abból a turulnemzetségbôl származtak, amely hosszú ideig uralta Eurázsia sztyeppeövezetét, és más népeknek is származtak innen fejedelmei. E hitvilág tartotta meg eleinket.
A néprajz egyre komolyabb eredményeket mutat fel a magyar eredetkutatás terén. Az elôbb látott meseszerû táltos állatok mellett figyelmet érdemelnek a növényi motívumok. Egyik legkedveltebb növénye népmûvészetünknek a tulipán. Jelen van nem csak a magyaroknál, de a szkítáknál is. A megújuló élet virága a koronázási paláston is megtalálható. Ôshazája Belsô-Ázsiában van. A növény egyik ôsi élôhelye (micsoda "véletlen"!) a Kura és Arax folyók vidékén van, amint láttuk, ott szkíták és magyarok jártak. Eleinte olyan területen laktak, tanyáztak, ahol a növény vadvirágként fordult elô és ahol mélyen beivódhatott népmûvészetünk formavilágába. Ezen motívumkincs, díszítômûvészetünk hagyományvilága nem annyira a finnugorokkal való, mint inkább a szkíta, hunn, türk, onogur, avar, magyar mûveltségbeli rokonságra utal. Népdalaink is efelé a világ felé vezetnek el bennünket, mutatnak rokonságot.
Végezetül idéznénk Szelestey László neves néprajzkutatót: "Mintegy búvópatakként kerülnek felszínre a magyar népmûvészetben a mezopotámiai leleteken látható elemek, kompozíciók. A negatívban elôtûnô fejek például rendszeresen föllelhetôk az avar szíjvégeken. A szkíta leleteken látható állatviadalok szintúgy nyomon követhetôk a magyar népmûvészetben, jóllehet ilyen gazdag variációkban, ilyen pregnánsan - sem a környéken, sem a távolabbi népmûvészetekben nem lelhetôk fel. S mi ahelyett, hogy büszkék lennénk ebbéli leleteinkre, mind a mai napig nem írjuk le, nem adtuk ki ôket, holott ezzel nemcsak a magunk kultúráját, hanem az emberiséget is megfosztjuk bizonyos fontos építô elemektôl. A magyar kultúra távoli gyökereit csak globálisabb szemlélet, több tudományág együttes erôfeszítései tárhatják fel. A nyelvészet mellett az embertan, néprajz, népzene kutatásai hozhatnak elôrelépést. Az egyes kultúrák a múltban sem fejlôdtek teljesen elszigetelten. A pusztai népek hagyományait átvették más kultúrák fiai is. Nagyon sok értéket mi, magyarok hoztunk Európába. Ki tárja fel és ápolja ezeket, ha nem mi?"
Hodgyai Mátyás
